Emberölésért emelnek vádat a New York-i ámokfutó ellen
- 7 years ago
A haditengerészet 26 éves veteránját, Richard Rojast egy rendbeli emberöléssel és több rendbeli emberölési kísérlettel vádolják. Első bírósági meghallgatása meglesz már pénteken.
A térfigyelő kamerák csütörtök déli felvételein az látszik, hogy egy bordó Honda kitartóan száguld a forgalommal szemben a 7. sugárúton, a 42. utcánál felszalad a járdára, és a 45. utcánál elüt mindenkit, aki az útjába kerül.
Egy 18 éves michigani lány meghalt, 13 éves húga túlélte a gázolást, a 22 sérült egyike.
A rendőrség szerint kizárt, hogy terrortámadás történt volna.
Rojas drogtesztje pozitív lett, szintetikus marihuánát, K2-t találtak a szervezetében.
Amikor elfogták, azt kiabálta, hogy a rendőröknek le kellett volna lőniük őt, hiszen meg akarta ölni a gyalogosokat. Később azt is mondta, hogy ““hangokat hallott”.
Szomszédai azt mesélik, hogy mióta leszerelt, sokat iszik, és nagyon megváltozott. Egyikük úgy foglamazott, hogy miután visszatért, senki sem segített neki.
2013-ban két hónapot töltött egy katonai börtönben, nem tudni, miért.
Rá két évre kétszer is letartóztatták ittas vezetésért.
Legutóbb pár hete vitték be, mert késsel fenyegetett egy férfit.