Az ember az istenek teremtménye. De vajon istenek valóban, avagy egy fejlett civilizáció képviselői voltak, akik többé-kevésbé a saját képükre alkottak meg minket? Talán éppen azok, akiket annunakik néven emlegetnek az ősi legendák és akik lehet, időről-időre visszajárnak hozzánk és ezen alkalmak során mindig igazítanak valamicskét fajunk fejlődésén, sorsán. A csillagközi isteneknek prófétáik is szokott lenni, sokak szerint ilyen volt Jézus – akiről azonban legalább ugyanannyi ember vallja, hogy éppen olyan emberi lény volt, mint mi magunk! És ha már próféták, akkor persze akadtak a történelmünk során önjelölt próféták, akik úgy vélték, hogy majd ők megváltják az emberiséget, például eszmékkel, globális birodalmak építésével. Az egyik ilyen kísérlet volt a nácik 3. Birodalma. Ők szinte megszállott módon kutatták a múlt titkait, ereklyék után vadászva járták be a világot. Jutottak bármilyen eredményre? Mi mindent elmondunk, amit ebben a témakörben tudni lehet!
A következő héten, 2021. október 15-én megismételjük 2015.07.31-i, A VILÁG VÉGE ELKEZDŐDÖTT című adásunk 2. részét, amiben hihetetlenül pontosan bemutattuk, mi vár ránk az elkövetkezendő években…
Új adással 2021. október 22-én jelentkezünk, A NÁCIK OKKULTISTA KÖNYVTÁRA című műsorunkban bemutatjuk, miképpen hatott egy-egy ősi mítosz a világ modernkori történelmére.

Category
📚
Learning